HATODIK

6.   rész

Egy merő pillanatig értetlenül bámultam az előttem álló srácra, akinek arcát még most is homály fedte. Fontolóra vettem néhány másodperc erejéig, hogy talán nem is akkora ostobaság az ő segítségét kérni, végül akaratom ellenére hangos nevetésben törtem ki.

- Segíteni? Ugyan, kérlek. Én egyedül dolgozom – válaszoltam magabiztosan, és mint aki jól végezte dolgát, elsétáltam… volna, hacsak ez a Ravi nevezetű idegen nem állít meg. Előlépett a sötétségből, és most, hogy szemtől szemben álltunk egymással, jobban szemügyre vehettem az arcát. Nem lehetett nálam sokkal idősebb; szőke haja és sötét szemei ijesztő kontrasztot nyújtottak. Mindezt tetőzte, hogy világos bőre volt, és fekete ruhát viselt, mint úgy általában, vagy legalábbis a szóbeszédek alapján csak ennyit lehetett tudni róla, mert ő volt a város Fekete Démona.

- Ez nem kérés volt – mondta határozottan, miközben rezzenéstelenül a szemeimbe bámult.

- Tudom, ki vagy, hallottam rólad ezt-azt. De nem vagyok hajlandó veled dolgozni, akár kérés volt, akár nem. Nem vagy te senki, hogy nekem parancsolgass! – Én is megkeményítettem hangomat, és úgy néztem rá, mintha szemeimmel ölni tudnék. Ismét kísérletet tettem, hogy otthagyjam; ezúttal nem állított meg.

- El akarod kapni a barátnőd gyilkosát, nem? – Kérdezte, én pedig megtorpantam. – Talán tudok neked némi információval szolgálni.

- És te mégis miért akarod annyira elkapni a tettest? – fordultam felé.

- Hallottál rólam ezt-azt, nem? Akkor tudhatnád, hogy az összes bűnözőt el akarom kapni. Ennyi.

- Valóban? Semmi személyes érdeked nem kötődik hozzá?

- Miért kellene?

- Mi másért kerestél volna fel? És miért követtél volna ilyen régóta? Mert egy ideje már figyelsz, nemde?

Ravi nem válaszolt, csak némaságba burkolódzott, pont úgy, ahogy azok, akiket tetten érnek. Felemelte kezét és ruhája ujjába megtörölte az arcát, amire a vér vastagon rászáradt. Ezután az égre emelte a tekintetét, és hosszas másodpercekig nem szólalt meg.

Eközben azon gondolkoztam, hogy talán igaza van. Talán társulnom kellene vele, és együttes erővel elkaphatnánk a gyilkost. Én már amúgy is kezdtem kétségbeesni, hogy sosem érek a végére, és talán ha Ravival szövetkezem, sok új dologra bukkanhatunk. Mégis… a baj csak az volt, hogy nem szerettem, ha uralkodnak felettem, márpedig Ravi is ilyen típus volt. Szeretett irányítani másokat, és parancsolgatni, feljebb valónak hitte magát, én pedig ezt ki nem állhattam. Ha szövetkezünk… vagy egyenrangúak leszünk, vagy én leszek a vezető.

Tudtam, hogy nem hazudik, hogy nincs semmi hátsó szándéka, és valóban csak azért akarja elkapni a tettest, mert utálja a bűnözőket. Ravit a városban csak Fekete Démonként emlegették, és nem azért, mert rosszfiú volt. Vagyis a maga módján az volt, csak éppenséggel ő az ártatlanokat védte, és azokat akarta elkapni, akik állandóan bajt okoztak, másokat bántottak. A becenév szimplán csak azért ragadt rá, mert soha senki nem látta a valódi arcát, mindig maszkot viselt, vagy kapucnit húzott a fejére. Úgy élt közöttünk, mint egy árnyék, mintha egy démon lenne, akit csak a rosszak láthatnak. Ravi jó embernek tűnt, a maga módján, de legbelül kegyetlen és könyörtelen volt. Aki összefutott vele, és akit elkapott, azt bizony nem kímélte, és imádkozhatott azért, hogy a halála előtti szenvedése ne tartson sokáig.

- Te döntesz. Együtt kapjuk el, vagy járjuk külön az útjainkat? – kérdezte végül.

- Teszek rád! – legyintettem, és végleg hátat fordítottam neki.

Nem volt most kedvem vitatkozni vele, se harcolni, se gondolkodni, egyszerűen csak haza akartam menni, és lepihenni. Túl sok vért vesztettem, és éreztem, ahogy fokozatosan gyengülök. Nem akartam elhamarkodott döntést hozni, és annak ellenére, hogy nem akart bántani, hisz nem volt rá oka, mégsem bíztam meg benne.

Magam mögött hagytam lassan a partot. Néma csend volt, egy lélek se járt errefelé, és a sziklákat verdeső apró hullámok úgy tűntek, mintha kísértetek suttognának az éjszakában.

Kivételesen átkoztam magamat, amiért nem autóval jöttem, így most kénytelen voltam előhalászni a telefonomat a zsebemből, és felhívni Jacksont, hogy jöjjön értem. Azonban ahogy elővettem a mobilomat, akkor realizáltam, hogy az már réges-rég darabokra esett, amikor verekedni kezdtem, így használhatatlanná vált.

- Csessze meg! – vágtam a földhöz a kütyüt, és még rá is tapostam egyet.

- Még meg lehetett volna javítani – szólalt meg egy hang a hátam mögött, aminek a tulajdonosa nem volt más, mint Ravi.

- Nem akadsz már le rólam? A válaszom nem, úgyhogy hagyj békén! – Megforgattam szemeimet, és kezemet erősen a vágásra nyomva leültem a földre. Képtelen voltam tovább menni.

- Hadd segítsek! – Lépett közelebb Ravi, majd leguggolt mellém.

- Meg még mit nem! – Löktem el durván segítő kezeit. – Nem akarok az adósod lenni!

- Miért, inkább elvérzel? Ne legyél már marha!

Erre nem válaszoltam, de kezeit továbbra is eltoltam. Azonban túlságosan ki voltam merülve, így végül hagytam, hogy felhúzza a pólómat, és szemügyre vegye a sebemet. Hosszas másodpercekig méregette, de nem mondott semmit, végül lekapta magáról a pulcsiját, majd szorosan a derekamra kötötte.

- Hol laksz? Hazaviszlek.

Megadtam neki a címet, és hagytam, hogy felsegítsen a földről, majd elkísérjen az autójáig. Beszálltunk, és egészen meg sem álltunk a lakásomig. Noha egyáltalán nem volt kedvemre, hogy a kocsijában ülök, és hogy rá vagyok szorulva, de nem tehettem mást. Nem voltam abban a helyzetben, hogy vitatkozzak.

Nekidöntöttem a fejemet az ablaküvegnek, és néztem a mellettünk elhaladó utcai lámpákat, és autókat. Sötét éjszaka volt, és bár most nyugodtnak tűnt, egy felhő sem volt az égen, arra gondoltam, ez csupán a látszat. A szűk kis sikátorokban, az elhagyatott helyeken, vagy akár a békés, családi lakásokban ki tudja, milyen kegyetlenségek történnek. Hiába ég valahol a villany, és hallatszódik ki a boldog, gyermeki kacaj, talán a szomszéd lakásban éppen most erőszakolnak meg valakit. Az ember sosem tudhatja, hogy a közelében éppen milyen szörnyűség történik, és hogy akár ő maga is lehet a következő áldozat. Milyen csodálatos a világ, és mégis, mennyi undorító és igazságtalan dolgokkal van tele.

Arra eszméltem fel, hogy megálltunk az autóval, és mikor kinyitottam a szemeimet, egy ismerős lakást pillantottam meg. Ravi segített kiszállni, majd bementünk a lakásba. Jackson még nem volt ott, habár későre járt, de szinte biztos voltam abban, hogy túlóráznia kell emberhiány miatt.

Lefeküdtem a kanapéra, majd miután elmondtam, hol találja az elsősegélyes ládát, hagytam, hadd tegye a dolgát. Volt már pár csúnya sebem, ennél rosszabb is, de akkor se volt kellemes érzés, amikor tisztítás után elkezdte összevarrni. Összeszorított fogakkal próbáltam elviselni a fájdalmat, kezeimmel időnként belemarkoltam a párnába, és néha felszisszentem. Egy hangosabb nyögésnél Ravi rám pillantott, és megszólalt:

- Azt hittem, elájultál. Jól bírod a fájdalmat.

- Nem, csak éppenséggel nem tud soha kikapcsolni az agyam.

- Áh, igaz, a képességed. Nem tudtam, hogy ennyire erőteljes.

- Honnan tudsz te a képességemről? – Pattantak fel szemeim, de azonnal vissza is csukódtak, amikor újból megéreztem, ahogy a tű áthasítja a bőrömet.

- Biztos forrásból.

- Jacksonon kívül senki nem tud a képességemről, és nem hiszem, hogy tudod, ki ő.

- Az igaz, de más is tudott róla – válaszolta sejtelmesen, én pedig most már akaratom ellenére is kinyitottam szemeimet, és gyanúsan méregetni kezdtem Ravit.

- Ismerted Jaejoongot?

- Igen, így is mondhatjuk.

- Sosem említett téged. Mégis mióta, és miért, és hogyan?

- Nyugalom, Taehyung, mindent a maga idejében! – Eresztett meg egy mosolyt, ami bár nem volt megnyugtató, de veszedelmesnek sem tűnt. Alaposan bekötözte a sebemet, majd miután visszapakolt mindent a helyére, a fejére húzta a kapucniját és rám nézett. – Legyen annyi elég, hogy Jaejoongnak nem volt alkalma elmondani ezt az egészet. Most viszont pihend ki magad!

Mielőtt bármit mondhattam volna, Ravi kinyitotta az ablakot, és kiugrott rajta. Hallottam egy kisebb kiáltást, és egy nagy puffanást, de mire odavánszorogtam az ablakhoz, már hűlt helyét találtam. Abban a pillanatban nyílt a bejárati ajtó, és Jackson lépett be rajta.

- Hát veled meg mi történt? – Kérdezte, amikor meglátta a csurom véres pólómat.

Semmi kedvem sem volt elmagyarázni, mi történt, de azért megnyugtattam, hogy nem olyan vészes a dolog, és holnapra rendbe jövök. Ezután bevonultam a szobámba, átöltöztem, és ledőltem az ágyamra pihenni.

Most először éreztem azt, hogy jól esne végre egy kiadós alvás, vagy legalábbis jó lett volna kikapcsolni az agyamat, és nem gondolni semmire. Túl sok volt a mai napból, és semmi időm sem volt átgondolni a dolgokat.

Ravi megjelenése egyszerre bosszantott fel, ugyanakkor meg is nyugtatott valamelyest. Régóta tudni szerettem volna, ki is ő valójában, hogyan is néz ki, és nekem most megadatott ez a lehetőség, ráadásul ő maga mutatkozott be, és nem véletlenül alakult így. Ez pedig számomra jó jel volt. A segítségemet kérte, ami egyelő azzal, hogy talán egyenrangú félként tekint rám. A baj csak ott volt, hogy ő jóval többet tudott rólam, mint én róla, ő már egy ideje követett, arról nem beszélve, hogy ismerte Jaejoongot is. Talán pont ez volt az oka, ami miatt nem tudtam bízni benne. Milyen kapcsolatban volt ő a nagybátyámmal? És Jaejoong miért nem mesélt nekem erről soha?

Ahhoz viszont, hogy mindezt megtudjam, nem volt más választásom, mint szövetkezni vele.